Hírek
2011. November 19. 14:32, szombat |
Kék hírek
Forrás: mno.hu/MTI
Vigyázni kell az előugró vadakkal
Jelentősen nőtt az utóbbi hetekben a vadelütéssel járó balesetek száma Vas megyében.
A szakemberek az idei esetek számát legalább kétszázra becsülik, s egyetértenek abban, hogy azokat szinte lehetetlen megelőzni, csak a fokozott figyelem jelenthet némi védelmet a közlekedők számára.
Kenesei István, az Országos Magyar Vadászkamara Vas megyei területi szervezetének a titkára elmondta: a vadak megindultak a telelőhelyeik felé, ez is oka annak, hogy több az ilyen baleset. Emellett az erdőkben ilyenkor gyakoribbak az úgynevezett terelővadászatok, ez is befolyásolja, szétteríti a vadak mozgását – fűzte hozzá. Kitért arra, az ütközések komoly személyi sérüléssel járhatnak, s hatalmas kárt jelenthet egy-egy nagyvad elütése.
Úgy véli, a károk jogi rendezését illetően nincs minden rendben, a jogszabályalkotóknak át kellene gondolniuk a helyzetet. Kifejtette: a vad az állam tulajdona, csakhogy jelenleg az állam nem fizet kártérítést a vad által okozott károkért, és a biztosítók sem kötnek szerződést ilyen károkra. Ha perre kerül a sor, az autós általában a területen illetékes vadásztársaságot pereli és a bírói gyakorlat szerint általában az autósnak adnak igazat. A közút százméteres körzetében ugyanis nem tanácsos a vadászat, a vadgazdálkodás vagy vadetető létesítése – mondta Kenesei István.
Binó Tamás hadnagy, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának kiemelt főelőadója elmondta: a rendőrség csak azokat a baleseteket tartja nyilván, amelyek során a vaddal való találkozáskor személyi sérülés is történik. Eddig az idén 3-4 ilyen eset történt, de ezek csak könnyebb sérülésekkel jártak.
Mint hozzátette, olyankor is kötelességük intézkedni, ha vaddal ütközik egy jármű, de sérülés nem történik. Ilyenkor is kimennek, helyszínelnek, értesítik az illetékes vadásztársaságot, hiszen az elhullott vadat el kell szállítani.
Binó Tamás szólt arról is: a közlekedők mással nem nagyon védekezhetnek az autójuk elé ugró vadakkal szemben, mint azzal, hogy figyelembe veszik a veszélyt jelző táblákat, csökkentik a sebességet, az út- és a látási viszonyoknak megfelelően vezetnek, a járművüket pedig megfelelő műszaki állapotban tartják.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 19. 08:08, csütörtök | Kék hírek
Élőben követték a biztonsági kamerán, így kapták el a kerékpártolvajt - Videó
Összesen kilenc bringát vitt el a tolvaj.
2024. Szeptember 19. 06:00, csütörtök | Kék hírek
Kétszázmilliós adócsalás miatt emeltek vádat több ember ellen a gyógycipős ügyben
2024. Szeptember 10. 07:50, kedd | Kék hírek
Döbbenet, miket csinálnak egyesek a magyar autópályákon - Videó
Életveszélyes tolatások kerültek be az autópályákat fenntartó MKIF Zrt. legújabb összeállításába.
2024. Szeptember 05. 07:35, csütörtök | Kék hírek
A budapesti reptéren fogta el az NNI a québeci gyilkost
A budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren fogták el azt az algériai-kanadai–magyar hármas állampolgárságú férfit, akit Kanadában gyilkosságért életfogytiglanra ítéltek, de májusban megszökött a börtönből; azóta keresték a hatóságok