Hírek
2022. Február 19. 11:07, szombat |
Kék hírek
Forrás: infovárosok/police.hu
Videóra vették az embercsempészek elfogását
Csólyospálos térségében állították meg a rendőrök az a két járművet, amelyekben három moldáv bűnelkövető tucatnyi szírt rejtegetett.
Pénteken 2 óra 10 perckor a Készenléti Rendőrség munkatársai – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Szegedi Osztályának jelzése alapján – intézkedés alá vontak két, egymástól nem messze közlekedő külföldi rendszámú járművet Csólyospálos külterületén – közölte a rendőrség.
Az egyiket egy 30 éves moldáv férfi vezette; az ő kocsijában 12, magát szír állampolgárnak valló határsértőt találtak. A másik autóban ülő két férfi – egy 20 és egy 21 éves moldáv állampolgár – a gyanú szerint előfutóként vett részt a bűnelkövetésben.
A gyanú szerint a három moldáv állampolgár a határsértőknek segítséget akart nyújtani abban, hogy Nyugat-Európába jussanak, ezért velük szemben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vételük mellett – eljárást indított.
A migránsokat – meghallgatásuk után – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 19. 08:08, csütörtök | Kék hírek
Élőben követték a biztonsági kamerán, így kapták el a kerékpártolvajt - Videó
Összesen kilenc bringát vitt el a tolvaj.
2024. Szeptember 19. 06:00, csütörtök | Kék hírek
Kétszázmilliós adócsalás miatt emeltek vádat több ember ellen a gyógycipős ügyben
2024. Szeptember 10. 07:50, kedd | Kék hírek
Döbbenet, miket csinálnak egyesek a magyar autópályákon - Videó
Életveszélyes tolatások kerültek be az autópályákat fenntartó MKIF Zrt. legújabb összeállításába.
2024. Szeptember 05. 07:35, csütörtök | Kék hírek
A budapesti reptéren fogta el az NNI a québeci gyilkost
A budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren fogták el azt az algériai-kanadai–magyar hármas állampolgárságú férfit, akit Kanadában gyilkosságért életfogytiglanra ítéltek, de májusban megszökött a börtönből; azóta keresték a hatóságok