Hírek
2013. Július 11. 08:21, csütörtök |
Külföld
Forrás: MTI
Tavares-jelentés - Amerikai kongresszusi képviselő: nincs jelentősége a dokumentumnak
Christopher H. Smith amerikai kongresszusi képviselő szerint nincs jelentősége az Európai Parlamentben elfogadott Tavares-jelentésnek, és úgy gondolja, hogy a magyar alkotmány "kifejezetten előmozdítja az emberi jogok ügyét" - olvasható a Heti Válasz legfrissebb számában.
A republikánus képviselő, aki az egyesült államokbeli Helsinki Bizottság társelnöke és 33 éve "az emberi jogok elkötelezett harcosa", a cikk szerint múlt pénteken Budapesten járt, és Orbán Viktor miniszterelnökkel is találkozott.
A lap azt írta, az Európai Parlamentben frissen elfogadott Tavares-jelentésnek, amely a magyar alkotmányosság leépüléséről szól, Christopher H. Smith nem tulajdonít különösebb jelentőséget.
"Mindig érdemes megnézni, honnan fogalmazódnak meg a kritikák" - hangsúlyozta az amerikai képviselő aki szerint az látható, hogy az európai baloldal és a zöldek képviselői sorakoztak fel a jelentés mellett. "Az efféle kritika nem esik nagy súllyal a latba" - tette hozzá.
A Heti Válasz azt is felidézte, hogy az amerikai képviselő korábban nyilatkozatban állt ki a magyar kormány mellett. E lépését a lap kérdésére azzal indokolta, hogy úgy véli, a bírálóknak "nincs igazuk". Kiemelte: a magyarok teljesen legitim módon választották meg Orbán Viktor kormányát, demokratikus választásokon adtak alkotmányozó felhatalmazást a Fidesznek.
A jogvédő szerint a magyar alkotmány kifejezetten előmozdítja az emberi jogok ügyét. Kiemelte annak jelentőségét is, hogy az alaptörvény aláhúzza: a házasság férfi és nő között köttetik, továbbá hogy az életet már a fogantatástól védelem illeti meg.
A cikk szerint Christopher H. Smith számára az egyik központi kérdés a kezdetektől az antiszemitizmus világszintű terjedése volt, amely - mint mondta - Magyarországon is nagy gondot jelent. Ugyanakkor az antiszemitizmus kérdésében teljesen megalapozatlan rágalmakkal illetik Orbán Viktort, "csupán azért, mert ezzel a kegyetlen váddal akarják hitelteleníteni" - emelte ki.
"Orbán Viktor gyűlöli az antiszemitizmust. Ugyanúgy gyűlöli, ahogy én" - hangsúlyozta Christopher H. Smith, megjegyezve, hogy akárhol kerüljön szóba ez a téma, elmondja, hogy "az antiszemitizmus elleni harc vonatkozásában ez a miniszterelnök az egyik legjobb a világon".
Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője március 22-én beszélt Christopher H. Smith nyilatkozatáról. Abban az amerikai politikus azt fogalmazta meg, hogy méltánytalanok és kettős mércét alkalmaznak azok a bírálatok, amelyek a magyar kormányt érik a demokrácia és az emberi jogok helyzetével kapcsolatban.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 18. 06:00, szerda | Külföld
Mario Draghi: Európa drámai változások előtt áll
2024. Szeptember 17. 15:04, kedd | Külföld
Gátszakadás Lengyelországban, 25 ezres települést árasztott el a víz - Videó
A Lengyelországban található 25 ezer fős Klodzkót érte ez az árvíz, ahol az átszakadt gát teljesen elöntötte a települést.
2024. Szeptember 17. 07:46, kedd | Külföld
Másfél millióra emelte az orosz katonai állomány létszámát Vlagyimir Putyin
Száznyolcvanezer fővel másfél millióra növeli az orosz fegyveres erők katonai állományának létszámát Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn kiadott rendelete.
2024. Szeptember 17. 07:37, kedd | Külföld
Újabb merényletet terveztek Donald Trump ellen
Donald Trump köszönetet mondott hétfőn az amerikai Titkosszolgálatnak és a hatóságoknak azért, hogy megakadályozták az ellene készülő merényletet, miközben Joe Biden elnök elítélte a megkísérelt politikai gyilkosságot.