Hírek
2012. Május 14. 14:17, hétfő |
Sport
Forrás: Feja Boxing
Profi boksz: Szebelédi Renáta megvédte világbajnoki címét
Szombat este a Sashalmi Közösségi Teremben (Budapest, XVI. kerület) került megrendezésre a Feja Promotion bemutatkozó profi boksz gálája, melynek programjában két címmérkőzés került megrendezésre.
Szebelédi Renáta megvédte WBF világbajnoki címét, míg Baran Attila a WBF interkontinentális bajnoka lett nagyközépsúlyban.
Harmatsúlyban a WBF világbajnoki öve került terítékre, melyet tavaly július óta Szebelédi Renáta birtokol, s aki ez alkalommal a romániai Eva Marcu ellen tett kockára. Az összecsapás végig egyoldalú küzdelmet hozott, már a második menetben is csak az volt a kérdés, hogy a kihívó meddig állja a bajnoknő rohamait. Marcut ugyanakkor elég kemény fából faragták, minden energiáját mozgósította, hogy csökkentse a rajta lévő nagy nyomást. Szebelédi természetesen nem hagyta, hogy ellenfele kimozogja őt, mindig szépen lezárta a menekülő utakat. A 7. menetben úgy tűnt, hogy a világbajnoknő kezdi teljesen felőrölni ellenfelét, így a következő körben megindította a rohamot a mérkőzés befejezésére. Szebelédi a 8. menetben sarokba szorította kihívóját, s ott alaposan megszórta. A védekezésképtelen állapotba került hölgyet Flórián Béla mérkőzésvezető „mentette meg” a további pofonoktól (TKO). Ezzel a sikerrel Szebelédi Renáta első alkalommal védte meg WBF övét, s bizonyította, hogy a négy héttel ezelőtti olaszországi veresége – egy súlycsoporttal lejjebb - sem törte meg, hanem személyével továbbra is számolnia kell a világelitnek. Mellesleg Szebelédi vasárnaptól már a 2. helyen áll a harmatsúlyú összesített számítógépes ranglistán!
Nagyközépsúlyúban a WBF interkontinentális övéért csapott össze az egy kategóriával fentebbről fogyasztó Baran Attila (10 győzelem – 2 vereség) és Oláh János (10 győzelem – 9 vereség – 1 döntetlen). A meccs első menetében Baran irányított, de Oláh János uralta a ring közepét. Volt 1-2 látványos összecsapás, de a felek itt még az ellenfél taktikájának feltérképezésével foglalkoztak. Kissé meglepő volt, hogy Oláh nem ugrott neki riválisának, hanem megpróbálta kemény ütésekkel megfogadni Barant. A következő menetben is hasonló taktika bontakozott ki, ám egyszercsak „elsült” Baran egyébként sérült, műtétre váró balja, azaz egy látványos horoggal padlóztatta ellenfelét. Oláh felállt a számolás alatt, így folytatódhatott a csata. Baran ezt követően nem ugrott azonnal neki ellenfelének, csak „kóstolgatta” 1-2 ütéssel, amíg újra rést nem talált Oláh fedezékén. Ekkor két kemény horoggal megkínálta, amitől Oláh a ringkötelek között kiesve ült padlóra. Baranyi János mérkőzésvezető akkor szüntette be a meccset, amikor Oláh saját erőből visszamászott, de látszott rajta, hogy nincs kész a folytatásra (TKO). Ezen a mérkőzésen nem a végeredmény a meglepő, hanem az, hogy Baran ilyen gyorsan rövidre tudta zárni a küzdelmet.
A Feja Promotion gáláján debütált a nem egészen 17 éves Nemesapáti Norbert, aki a félnehézsúlyban megrendezett mérkőzésen a rutinos, korábban nemzetközi övet is jegyző Kállai Zoltán (13-25-7) ellen húzott kesztyűt. A meccset végig Nemesapáti irányította, látszott, hogy nagyon eltökélt, és az is nyilvánvaló volt, hogy a Kállai ezen az estén epizódszerepre kényszerül. A nagy fölény a 4. menet derekára egyre nyomasztóvá vált, Kállai padlóra is került, de Nemesapátinak nem került befejeznie a meccset idő előtt, ehhez kellett volna még 20-25 másodperc. Ennek ellenére fölényesen, mindhárom pontozónál 40-34 arányban a fiatal tehetség diadalmaskodott.
Feja Boxing
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 20. 07:48, péntek | Sport
Klujber Katrin és Imre Bence az év kézilabdázója a magyar szövetségnél
2024. December 19. 08:13, csütörtök | Sport
Ádám Martin visszatért Paksra
A magyar válogatott Ádám Martin két és fél év után visszatért a Paks labdarúgócsapatához.
2024. December 18. 08:05, szerda | Sport
FIFA-gála - Vinícius Júnior az év játékosa, Garnachoé a Puskás-díj
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA) Vinícius Júnior, a Real Madrid brazil támadója nyerte el az év játékosa címet, amelyet kedd este a dohai díjátadó gálán adtak át.
2024. December 17. 08:32, kedd | Sport
M4 Sport-Az Év sportolója gála 2024 - Kihirdették a tízes listákat
Hétfőn (ma) megkezdődött az internetes szavazás 2024 legjobb sportolóira - a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) tagjai 67. alkalommal voksolhatnak.