Hírek
2018. Július 20. 13:52, péntek |
Külföld
Forrás: Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti:
Oltáskommandókkal próbálják megfékezni a kanyarót Romániában
Az elszigetelten élő, a fertőzésnek leginkább kitett beoltatlan közösségekbe szervezett „oltáskommandókkal” próbálják a román egészségügyi hatóságok megfékezni a két éve tartó kanyarójárványt,
amely a tisztiorvosi szolgálat pénteken közzétett heti jelentése szerint már 14 758 megbetegedést okozott és 59 halálos áldozatot követelt.
Az Adevarul című lap helyszíni riportja szerint a héten a Bákó megyei Cotofaneniben lebonyolított első oltási kampány során - ahol a lakosság átoltottsági aránya alig 4 százalékos volt - csaknem kétszáz gyermek kapta meg a korának megfelelő védőoltást. Sorina Pintea egészségügyi miniszter szerint három orvoscsoport vizsgálta meg a faluban felállított ideiglenes oltásközpontban a szülők által behozott gyerekeket, és adta be a szükséges oltásokat azoknak, akiknél az nem volt ellenjavallt. A lap által "oltáskommandónak" nevezett akciót a térség más, nagy fertőzési kockázatnak kitett közösségeiben is folytatják.
Vasile Barbu, a betegjogvédelmi országos egyesület elnöke szerint fontos, hogy az oltási akció ne csak roma családokra, hanem minden elszigetelten élő, veszélyeztetett kisközösségre kiterjedjen, kizárólag a meggyőzésre alapozva, kényszer vagy más etikátlan módszer alkalmazása nélkül.
A román egészségügyi hatóságok azért próbálkoznak azzal, hogy mobil oltásközpontokkal keressék fel a veszélyeztetett közösségeket, mert a tárca által kidolgozott, átfogó oltástörvény-tervezet - amely különböző megszorításokkal és folyamatos tanácsadással akarja rávenni az esetleg ellenkező szülőket arra, hogy ne tagadják meg a hét legfontosabb oltás beadását gyermekeiknek - elakadt a parlamentben.
A kétkamarás román parlament szenátusa tavaly októberben csaknem egyhangúlag megszavazta az oltástörvény tervezetét, de néhány nappal később a védőoltások kötelezővé tétele ellen rendeztek tüntetést egyházi és világi egyesületek Bukarestben, élőláncot alkotva a parlament épülete előtt. A törvénytervezet a képviselőház szakbizottságában vesztegel, ahol olyan módosító indítványokat terjesztettek be, amelyek a járványügyi szakemberek szerint hatástalanná tennék a jogszabályt.
Milijana Grbic, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) romániai irodavezetője szerint a kanyarójárvány megfékezéséhez és a fertőzéssel szembeni kollektív védettség kialakításához legalább 95 százalékos átoltottsági arányra van szükség. Romániában azt követően robbant ki a kanyarójárvány, hogy 2014-ben a szülők tömegesen kezdték megtagadni gyermekeik beoltását, ráadásul a vakcinaellátás is akadozott. A román hatóságok 2016. szeptember 30-tól kezdődően tekintik járványnak a kanyaró terjedését: ekkorra már 77 százalék alá esett a kanyaró ellen beoltott gyerekek aránya.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 18. 06:00, szerda | Külföld
Mario Draghi: Európa drámai változások előtt áll
2024. Szeptember 17. 15:04, kedd | Külföld
Gátszakadás Lengyelországban, 25 ezres települést árasztott el a víz - Videó
A Lengyelországban található 25 ezer fős Klodzkót érte ez az árvíz, ahol az átszakadt gát teljesen elöntötte a települést.
2024. Szeptember 17. 07:46, kedd | Külföld
Másfél millióra emelte az orosz katonai állomány létszámát Vlagyimir Putyin
Száznyolcvanezer fővel másfél millióra növeli az orosz fegyveres erők katonai állományának létszámát Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn kiadott rendelete.
2024. Szeptember 17. 07:37, kedd | Külföld
Újabb merényletet terveztek Donald Trump ellen
Donald Trump köszönetet mondott hétfőn az amerikai Titkosszolgálatnak és a hatóságoknak azért, hogy megakadályozták az ellene készülő merényletet, miközben Joe Biden elnök elítélte a megkísérelt politikai gyilkosságot.