Hírek
2012. Április 03. 14:05, kedd |
Belföld
Forrás: OrientPress
Nyártól egységes lesz a taxitarifa
A főváros csütörtökön ismerteti a taxis érdekképviseletek vezetőivel az ágazattal kapcsolatos stratégiát − mondta a Napi Gazdaságnak Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke.
Az érdekképviselet nagy meglepetésekre nem számít, reményeik szerint megjelennek a dokumentumban a korábban már megtárgyalt kompromisszumok.
A taxisszervezetek akkor tudnak kompromisszumot kötni és javítani a szolgáltatáson, fejlesztést, járműcserét végrehajtani, ha bevezetik a hatósági rögzített árat a taxiszolgáltatásban. A versenyt jelenleg nem a piaci viszonyok határozzák meg, hanem az egyes fuvarszervezők nyomott árai. Az elnök szerint Budapesten a piac által indokoltnál lényegesen több fuvarszervező működik, a literenként 450 forintos benzinár mellett teljesen irreális a 160 forintos kilométerenkénti díj. Azok a vállalkozások, amelyek eddig is befizettek minden járulékot, már a 24. órában vannak, Metál szerint ezzel Tarlós István főpolgármester is tisztában van.
A 12 évvel ezelőtt, literenként 220 forintos üzemanyagár mellett kialakított, ma is érvényben lévő taxirendelet szerint a nappali tarifa kilométerenként 240, míg az éjszakai 336 forint lehet. A taxisok célja, hogy a tarifarendszert közgazdasági számítások alapján alakítsák ki. Az érdekvédők tisztában vannak azzal, hogy ez csillagászati árakat eredményezne, ami az utasokat is sokkolná, a szövetség ezért azt javasolja, hogy a jelenlegi maximum 240 forintot tekintsék hatósági árnak. Ez a díj lenne érvényes minden napszakban, így a jelenlegi éjszakai tarifa csökkenhetne is. A tervek szerint nem különbözne a rendelt és az utcán leintett taxi ára sem, így visszaállhatna a bizalom az utóbbi lehetőség iránt, a fuvarszervezők pedig a szolgáltatásban, és nem az árakban versenyeznének egymással.
A hatósági árak mellett a szövetség szigorúbb ellenőrzéseket, illetve feltételeket is bevezetne, reményeik szerint mindezek eredményeként egy tisztulási folyamat indulna el a piacon. A parlament előtt lévő személyszállítási törvény, illetve az ahhoz kapcsolódó kormányrendelet megszületése után az érdekképviselet reményei szerint a főváros már a nyáron elfogadhatja a taxirendeletet, ami várakozásaik szerint rendet tenne a fővárosi taxipiacon.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 19. 15:28, csütörtök | Belföld
Árvíz - OVF: megkezdődött a Duna tetőzése a Szigetköznél
2024. Szeptember 19. 06:00, csütörtök | Belföld
Árvíz - Orbán Viktor: megkezdődött a védekezés legnehezebb szakasza
Megkezdődött az árvízi védekezés legkomolyabb és legnehezebb szakasza, ami a számítások szerint jövő hét csütörtökig tart
2024. Szeptember 19. 06:00, csütörtök | Belföld
Árvíz - OVF-szóvivő: kisebb lesz az árvíz, mint 2013-ban
A becslések szerint a maximális vízszint 40 centiméterrel alacsonyabb lesz, mint a 2013-as nagy árvíz idején Budapestnél, illetve a város feletti folyószakaszokon -
2024. Szeptember 18. 06:00, szerda | Belföld
Hirado.hu: ismét meghívta a közmédia Orbán Balázst és Magyar Pétert vitára
Ismét meghívta Orbán Balázst, a miniszterelnök politikai igazgatóját és Magyar Pétert, a Tisza Párt elnökét az M1 aktuális csatorna és a hirado.hu közös csütörtök esti hírháttér műsora, a 48 perc szerkesztősége vitára - írta a h