Hírek
2012. December 28. 05:00, péntek |
Belföld
Forrás: MTI
MSZP: január 2-án elkezdődnek az ellenzéki tárgyalások
Január 2-án elkezdődnek a tárgyalások az ellenzéki szervezetek között a jogállamiság, az alkotmányosság és a demokrácia témaköréről - közölte az egyeztetéseket kezdeményező MSZP frakcióvezető-helyettese csütörtökön.
Harangozó Tamás budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a szocialisták felkészülten várják a tárgyalásokat, és konkrét programjavaslatokkal érkeznek már az első fordulóra is, amelyet az új alaptörvény hatálybalépése ellen tiltakozó, operaház előtti tüntetés évfordulóján tartanak meg.
Mesterházy Attila MSZP-elnök november végén jelentette be, hogy szakpolitikai egyeztetésekkel kezdődő, a jövő év végére a közös jelölt- és listaállításig, azaz egy választási szövetség létrehozásáig vezető tárgyalásokat kezdeményez az MSZP a demokratikus ellenzéki pártokkal és szervezetekkel. A szocialisták az Együtt 2014 választói mozgalom alapítóit - a Haza és Haladás Egyesületet, a Milla Egyesületet és a Magyar Szolidaritás Mozgalmat -, az LMP-t, a Demokratikus Koalíciót, a 4K!-t, a Magyarországi Szociáldemokrata Pártot és a Szövetségben, Együtt Magyarországért pártot keresték meg.
A szocialisták elnöke december közepén azt mondta, pozitív visszajelzéseket kapott az említett szervezetektől, így január első hetében közjogi-alkotmányjogi kérdések megvitatásával kezdődhetnek meg az egyeztetések.
Az MTI kérdésére Harangozó Tamás a csütörtöki tájékoztatón azt mondta: a jogállamról szóló megbeszélések megkezdése után szakpolitikai - gazdasági, foglalkoztatási - kérdésekben is hozzáfognak a tárgyalásokhoz azokkal a szervezetekkel, amelyek nyitottak erre.
Az MSZP-s képviselő szerint az ellenzéki pártok és mozgalmak mára megértették, hogy ellenségeskedés helyett közösen kell megoldást találniuk az itt élők mindennapi problémáira, valamint a demokratikus intézményrendszer helyreállítására. Hozzátette: a szocialisták a kormányváltás óta eltelt két évben száznál több javaslatukat terjesztették a parlament elé, a kormánytöbbség azonban egy kivételével leszavazta, illetve legtöbbször tárgysorozatba sem vette őket.
Az ország a kormányoldaltól is azt várná, hogy álljon készen a párbeszédre a közös célok eléréséért. Ez azonban csak akkor történhet meg, ha a Fideszben minél többen belátják, hogy Orbán Viktor a biztos bukás felé hajtja pártját és az országot, s ezért "megszabadulnak kompromisszumképtelen zsebdiktároraiktól" - mondta Harangozó Tamás.
"Sajnos ez csak a 2014-es választási vereség után várható. Addig az ellenzék és annak legnagyobb pártja, az MSZP, azon fog dolgozni, hogy Magyarország problémáira demokratikus, jogállami, a szolidaritáson és az igazságosságon alapuló megoldásokat dolgozzon ki, és ezeket ajánlja választási, majd kormányprogramként is" - közölte a frakcióvezető-helyettes.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 20. 07:49, péntek | Belföld
Indul a Mindannyiunké a tér rajz-, fotó- és kreatív pályázat
2024. Szeptember 20. 07:45, péntek | Belföld
Magyarország mentességet kér az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól
Mentességet kérünk az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól, mert azzal Brüsszel Magyarországot is bevándorlóországgá tenné
2024. Szeptember 20. 07:42, péntek | Belföld
Orbán Viktor: növelni kellett az árvízvédelmi készültség alá vont területek hosszát
Az ország a helyzet komolysága ellenére is biztonságban van, sem eszközben, sem élőerőhiányban nem szenved az árvíz elleni védekezésben - jelentette ki a miniszterelnök sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
2024. Szeptember 20. 07:41, péntek | Belföld
Árvíz - OVF-szóvivő: mindenütt megfeszített munka folyik
Mindenütt megfeszített munka folyik a Duna mentén, a Szigetközben már az árvízi jelenségeket figyelik a vízügyes szakemberek, a Dunakanyarban pedig gyakorlatilag befejezik a homokzsákos erősítéseket