Városlista
2024. december 22, vasárnap - Zéno

Hírek

2023. December 13. 16:12, szerda | Kék hírek
Forrás: MTI

Letartóztatták a sajószentpéteri emberölés gyanúsítottját

Letartóztatták a sajószentpéteri emberölés gyanúsítottját

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint megölte élettársát a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Sajószentpéteren - közölte szerdán az MTI-vel a Miskolci Törvényszék.

A tájékoztatás szerint múlt vasárnap a férfi lakásuk fürdőszobájában szerelemféltésből késsel több alkalommal testszerte megszúrta élettársát, aki az elszenvedett sérülések következtében a helyszínen életét vesztette.

A bíróság álláspontja szerint a kiemelkedő tárgyi súlyú élet elleni bűncselekmény miatt megindult eljárásban kiszabható súlyos szankcióra figyelemmel a férfi esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye.

Mint írták, tartani lehet attól, hogy szabadlábon hagyása esetén a férfi veszélyeztetné a bizonyítást a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével vagy a még fel nem lelt tárgyi bizonyítási eszközök megsemmítésével, elrejtésével.

Emiatt a járásbíróság jövő év január 13-ig rendelte el a gyanúsított letartóztatását. A végzés nem végleges, ellene a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be - olvasható a közleményben.

Címkék: rendőrségi hír

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek

Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget

Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában

2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek

A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.

2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek

Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető

Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült