Hírek
2017. Május 16. 13:01, kedd |
Belföld
Forrás: mti - fotó: police.hu
Két embert is megölt a kiskunhalasi férfi – évekig megúszta
Beismerte egy 55 éves kiskunhalasi nő megölését is az a helyi férfi, akit tavaly nyáron tartóztattak le egy idős férfi meggyilkolása miatt - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a honlapján.
A közlemény szerint a nő holttestét 2012. május 20-án találták meg Kiskunhalason, a Rekettye puszta egyik dűlőútja mellett. Az akkori szakvélemény alapján azonban úgy gondolták, hogy a nő közlekedési baleset áldozata lett.
Tavaly februárban Kiskunhalas külterületén, a Bogárzó pusztai erdőben csontmaradványokat találtak, ezzel kapcsolatban nyáron emberölés gyanúsítottjaként őrizetbe vették S. Mihályt. A rendőrség adatai szerint a férfi 2011 szeptemberében, kiskunhalasi tanyáján egy közös zöldséglopás tervezése közben veszett össze ismerősével. A gyanúsított akkor úgy idézte fel a történteket, hogy indulatból meglökte az idős férfit, aki elesett, megsérült a fején, ő pedig hagyta meghalni. A holttestet a tanyán elásta, 2015 őszén azonban kiásta és a maradványok egy részét az erdőbe vitte.
A férfi elfogása után a nyomozók megvizsgálták a 2012. májusi halálesetet, mivel az nem messze a gyanúsított tanyájától történt. A nyomozás során kiderült, hogy S. Mihály 2012. május 19-én késő éjjel a dűlőút melletti erdőben várta az általa ismert asszonyt. Kesztyűt húzott, a cipőjére ruhadarabokat tekert, majd a kerékpárját toló asszonyt ruhába burkolt kalapáccsal többször fejbe verte. A nő belehalt sérüléseibe, holttestét az elkövető az út szélére húzta.
A férfi beismerte ezt az emberölést is, de a gyilkosság indoka egyelőre ismeretlen.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 10. 07:25, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: a Tisza Párt hadügyminiszter-jelöltje Ukrajnát dicsőíti, és külföldről kapja az utasításokat
A Tisza Párt hadügyminiszter-jelöltje Ukrajnát dicsőíti, és külföldről kapja az utasításokat - mondta Orbán Viktor a Patrióta YouTube-csatornáján szerdán megjelent interjúban.
2025. Július 09. 20:37, szerda | Belföld
Nyitrai Zsolt és Kósa Ádám: a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapnák az élelmiszerutalványt
A nyugdíjas-élelmiszerutalványt nemcsak a nyugdíjasok, hanem a más, nyugdíjszerű ellátásban részesülők, így a fogyatékossággal élők is megkapnák
2025. Július 09. 12:18, szerda | Belföld
Hubai Imre: az éves öntözési igény többletvíz formájában be van tárazva a tájban
A Vizet a tájba program révén jelenleg 178 millió köbméter többletvíz áll rendelkezésre öntözésre, ami nagyjából megfelel Magyarország éves öntözési vízigényének
2025. Július 09. 07:13, szerda | Belföld
Nagy Bálint: újranyithat a Hévízi Tófürdő fürdőháza, készül a létesítmény hosszú távú fejlesztési koncepciója
A kormány 381 millió forint támogatást biztosít a Hévízi Tófürdő nemrég bezárt, tavi fürdőépületének rövidtávú helyreállítására