Hírek
2012. Július 25. 05:00, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
Keller László bírósághoz fordul, ha kizárják az MSZP-ből
Bírósághoz fordul Keller László MSZP-s politikus, ha jogerősen kizárják pártjából. A volt pénzügyminisztériumi államtitkár, Törökbálint egykori polgármestere és volt országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés tagja nem jogerős kizárásáról a nol.hu egyik blogja számolt be kedd délután.
Keller László az MTI-nek azt mondta, hogy csak a végső döntés után kívánja a nyilvánosság elé tárni az MSZP-ből történő esetleges kizárásának hátterét. A politikus
közölte: nem tudja, hogy miért épp most tartották szükségesnek egyesek "médiaeseménnyé" tenni az MSZP Pest megyei etikai bizottságának júniusi döntését, ami ellen ő még a múlt hónapban fellebbezett.
"Mélységesen igazságtalannak és erkölcstelennek tartom a történteket" - fogalmazott Keller László, aki - mint mondta - ennek ellenére tisztességesen kivárja, amíg a Bárándy Gergely vezette országos egyeztető bizottság meghozza a másodfokú döntést.
Ennek várható időpontjáról nem tudott konkrétumot mondani a politikus, szerinte hosszú folyamatról van szó. Hozzátette: bármilyen másodfokú döntés is születik, kiáll majd a közvélemény elé, ám ha számára kedvezőtlen lesz a jogerős határozat, bírósághoz fordul.
Az eztígyhogy.nolblog.hu bejegyzése szerint a megyei etikai testület néhány hete 6:1 arányban döntött a politikus kizárásáról, de a blogból sem derül ki, hogy mi volt az oka az etikai eljárásnak.
Az MTI értesülései szerint a megyei közgyűlés legutóbbi, június 29-ei ülésén már érezhető volt valamiféle "belső mozgolódás" a szocialista frakcióban. Kovács Barnabás akkori frakcióvezető napirend előtt bejelentette lemondását (posztját a nagykőrösi László Ferenc vette át), és egyesek azt is különösnek tartották, hogy a mindig "beszédes" Keller László azon az ülésen egyszer sem szólt hozzá a napirendi pontokhoz.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 20. 07:49, péntek | Belföld
Indul a Mindannyiunké a tér rajz-, fotó- és kreatív pályázat
2024. Szeptember 20. 07:45, péntek | Belföld
Magyarország mentességet kér az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól
Mentességet kérünk az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól, mert azzal Brüsszel Magyarországot is bevándorlóországgá tenné
2024. Szeptember 20. 07:42, péntek | Belföld
Orbán Viktor: növelni kellett az árvízvédelmi készültség alá vont területek hosszát
Az ország a helyzet komolysága ellenére is biztonságban van, sem eszközben, sem élőerőhiányban nem szenved az árvíz elleni védekezésben - jelentette ki a miniszterelnök sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
2024. Szeptember 20. 07:41, péntek | Belföld
Árvíz - OVF-szóvivő: mindenütt megfeszített munka folyik
Mindenütt megfeszített munka folyik a Duna mentén, a Szigetközben már az árvízi jelenségeket figyelik a vízügyes szakemberek, a Dunakanyarban pedig gyakorlatilag befejezik a homokzsákos erősítéseket