Hírek
2018. Február 18. 19:33, vasárnap |
Kék hírek
Forrás: police.hu
Járdán gázolt ittasan és bedrogozva – vádat emelnek ellene
Befejezték a nyomozást a budapesti rendőrök annak a férfinak az ügyében, aki ittasan okozott halálos balesetet.
A 26 éves budapesti B. Krisztián tavaly január 2-án 11 óra 30 perc körül autójával Budapest VIII. kerületében felhajtott a járdára, ahol elütött egy 42 éves nőt és egy 86 éves férfit. A nő a baleset következtében maradandó sérülést szenvedett, míg az idős férfi olyan súlyosan sérült, hogy a kórházba szállítását követően elhunyt.
B. Krisztián el akart menekülni a baleset helyszínéről, de a férfit a járókelők visszatartották, és átadták a kiérkező rendőröknek. A férfi autóját a járőrök átvizsgálták és annak csomagtartójában nagy mennyiségű pirotechnikai eszközt találtak. A nyomozók azt is megállapították, hogy a férfi a baleset előtt alkoholt ivott, és kábítószer hatása alatt állt.
A halált okozó járművezetés ittas állapotban bűntett és a segítségnyújtás elmulasztása miatt indított ügyet a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály nyomozói a napokban befejezték és a keletkezett ügyiratot vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészség részére.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 19. 08:08, csütörtök | Kék hírek
Élőben követték a biztonsági kamerán, így kapták el a kerékpártolvajt - Videó
Összesen kilenc bringát vitt el a tolvaj.
2024. Szeptember 19. 06:00, csütörtök | Kék hírek
Kétszázmilliós adócsalás miatt emeltek vádat több ember ellen a gyógycipős ügyben
2024. Szeptember 10. 07:50, kedd | Kék hírek
Döbbenet, miket csinálnak egyesek a magyar autópályákon - Videó
Életveszélyes tolatások kerültek be az autópályákat fenntartó MKIF Zrt. legújabb összeállításába.
2024. Szeptember 05. 07:35, csütörtök | Kék hírek
A budapesti reptéren fogta el az NNI a québeci gyilkost
A budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren fogták el azt az algériai-kanadai–magyar hármas állampolgárságú férfit, akit Kanadában gyilkosságért életfogytiglanra ítéltek, de májusban megszökött a börtönből; azóta keresték a hatóságok