Hírek
2012. Július 10. 14:30, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
Feloszlott a 30 éves Chumbawamba
Sztálin 1956 októberében ledöntött budapesti szobrának, pontosabban a talapzaton maradt óriási csizmának a fotójával búcsúzott el honlapján a Chumbawamba: a brit anarchista zenekar 30. születésnapján jelentette be feloszlását.
"Úgy érezzük, elérkeztünk egy ponthoz, ahol zenekarként már nem tudunk igaziak lenni, sem a dalszerzésben, sem a stúdiózásban, sem a turnézásban. Mi mindig legalább annyira az ideákról szóltunk, mint a zenéről, óvakodtunk a napi rutintól és ismétléstől" - tette közzé honlapján (www.chumba.com) a formáció, amely ősszel még fellép néhányszor, de aztán végleg vége.
Az 1982-ben az észak-angliai Leedsben alakult anarchista csoport senkit és semmit nem kímélő szövegeivel, valamint kellemesen dallamos zenéjével vált világszerte ismertté. A zenekar rendszeresen fellépett Magyarországon és többször koncertezett a Sziget fesztiválon, először 1997-ben. Utoljára 2008-ban az A38 hajón játszott Budapesten.
A három évtized alatt változó összetételű csapatban mindenki egyenlő volt, az alapítók közül Lou Watts (vokál, gitár) és Boff Whalley (vokál, gitár) tartott ki végig a csapatban. Rajtuk kívül hosszú ideig a Chumbawamba arcának számított Alice Nutter (vokál, ütőhangszerek) és Danbert Nobacon (vokál, billentyűsök).
1986-ban egy kis független kiadónál (Agit Prop) jelent meg első, a pop- és a folkzenét ötvöző Chumbawamba album nem mindennapi címmel: Pictures of Starving Children Sell Records, amely szabad fordításban annyit jelent: az éhező gyerekek fotói fellendítik a lemezeladást. A dalok gyilkos gúnnyal vették célba a zeneipar akkori működését, az éhező afrikai gyermekek megsegítésére összejött álszent sztárzenészeket és a segélykoncerteket, amelyek után a pénzek eltűntek.
A thatcherista brit konzervatívoknak különösen a bögyében volt a Chumbawamba. A siker jó ideig el is kerülte őket, a közszolgálati és kereskedelmi rádióadók nem nagyon merték dalaikat játszani, pedig jobbnál jobb albumok jelentek meg: a tradicionális brit lázadó dalokat a 14. századtól sorba állító English Rebel Songs 1989-ben, a Slap!, amelyen az 1956-os magyar forradalomnak emléket állító That's How Grateful We Are is található, 1990-ben. Az Anarchy megjelenéséig, azaz 1994-ig azonban a nagyközönség számára szinte ismeretlenek maradtak. Ez a lemez viszont nagyot ütött: az antifasiszta Enough Is Enough, az intoleranciát pellengérre állító Homophobia vagy a Give The Anarchist A Cigarette a független listák felső régióiba kúszott fel.
Utóbbival magyarázható, hogy az EMI multikiadó lecsapott a Chumbawambára és 1997-ben kiadta a Tubthumper című lemezt, ami már milliós eladásokat produkált. Sok rajongó persze nehezen viselte az "árulást", de a teljes képhez azért hozzátartozik, hogy a csapat a nagy népszerűséget is anarchista üzenetei célba juttatására használta - néhány év után az EMI is rájött erre és kirúgta őket. Ezt követően ismét független kiadókkal dolgoztak, összesen tizenöt stúdióalbumot készítettek.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 20. 07:49, péntek | Belföld
Indul a Mindannyiunké a tér rajz-, fotó- és kreatív pályázat
2024. Szeptember 20. 07:45, péntek | Belföld
Magyarország mentességet kér az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól
Mentességet kérünk az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól, mert azzal Brüsszel Magyarországot is bevándorlóországgá tenné
2024. Szeptember 20. 07:42, péntek | Belföld
Orbán Viktor: növelni kellett az árvízvédelmi készültség alá vont területek hosszát
Az ország a helyzet komolysága ellenére is biztonságban van, sem eszközben, sem élőerőhiányban nem szenved az árvíz elleni védekezésben - jelentette ki a miniszterelnök sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
2024. Szeptember 20. 07:41, péntek | Belföld
Árvíz - OVF-szóvivő: mindenütt megfeszített munka folyik
Mindenütt megfeszített munka folyik a Duna mentén, a Szigetközben már az árvízi jelenségeket figyelik a vízügyes szakemberek, a Dunakanyarban pedig gyakorlatilag befejezik a homokzsákos erősítéseket