Hírek
2023. Szeptember 22. 06:00, péntek |
Kék hírek
Forrás: MTI
Esztergomi robbantás - Hajdu János: a kommandósok a szakmai protokoll szerint jártak el
Az ügyészség szerint a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai minden szakmai protokollszabályt betartottak a szerdai esztergomi akciónál, amelyben életét vesztette egy rendőr - mondta a TEK főigazgatója.
Hajdu János közölte: a négy és fél órán át tartó tárgyalás során a fenyegetőző férfi egyetlen alkalommal sem közölte, hogy robbantásra készül.
A detonáció következtében - amelynek során az elhunyt kommandóson kívül még nyolc rendőr és három tűzoltó sérült meg - a házba behatolni készülő rendőrök 8-10 métert repültek. Többen beestek egy - a ház melletti mesterséges - tóba, illetve az épület romjai maguk alá temették őket - ismertette.
Elmondta: az akciót a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság kérésére hajtották végre. A robbantást végrehajtó férfit kisebb bűncselekmények miatt körözték, valamint az ügyészség hivatalos személy elleni erőszak miatt is folytatott ellene eljárást.
Az elkövető, akit a környéken agresszív emberként ismertek, egy erdős-dombos területen lakott, és már korábban is életveszélyesen megfenyegetett rendőröket és más hivatalos személyeket.
A főigazgató közlése szerint 14 óra 20 perckor zárták körül az épületet, és mindvégig arra törekedtek, hogy megóvják a gyanúsított életét, mivel az ilyen esetekben feltételezhető az öngyilkossági szándék is. Ezért tárgyaltak négy és fél órán keresztül, ami közben a férfi hol engedékenynek mutatkozott, hol újra fenyegetőzött.
A rendőrök felszólítására csak egy teraszig jött ki, mindvégig onnan kommunikált. A parancsnok végül 18 óra 40 perckor rendelte el a behatolást, annak érdekében, hogy még a sötétség beállta előtt befejezzék az elfogást. A behatoló rendőrök azt látták, hogy a férfi vélhetően egy flexszel szikrát előidézve egy gázpalack felé vág, majd 18:43-kor bekövetkezett a detonáció - sorolta.
Hajdu János azt mondta, hogy a kommandósok az akció közben minden technikai eszközt megfelelően használtak, így egy páncélozott jármű fedezékében vonultak a kapuig, majd szakszerűen felsorakozva kezdték meg a behatolást.
Ugyanakkor egy kommandós sem lépett be az épületbe, mert amikor betörték az ajtót, azonnal bekövetkezett a detonáció - tette hozzá.
A robbantás következtében Kónya Gábor Lajos a helyszínen életét vesztette, annak ellenére, hogy a TEK és az Országos Mentőszolgálat helyszínen tartózkodó orvosai azonnal megkezdték az ellátását. További nyolc rendőr szenvedett jellemzően töréses sérüléseket. Közülük hárman könnyebben, öten pedig súlyosan sérültek meg, ám már a legsúlyosabb sérült is túl van az életveszélyen.
Végül Hajdu János kijelentette, hogy az események láncolatából úgy tűnt: a férfi úgy tervezte el, ha kell, a rendőrökkel együtt hal meg.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek
Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget
Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában
2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.
2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek
Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető
Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült