Hírek
2017. Január 17. 11:57, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Elrendelte a bíróság a terrorizmus miatt elfogott fiatal nők átadását
A Fővárosi Törvényszék jogerős végzésével elrendelte két nőnek az átadási letartóztatását és egyszerűsített eljárásban történő átadását a belga és a francia hatóságoknak - közölte a bíróság kedden az MTI érdeklődésér
A törvényszék felidézte: a két nőt 2017. január 12-én Magyarországon vették őrizetbe európai elfogatóparancs alapján. A francia, illetve belga állampolgárok ellen az Európai Unió két tagállama, Belgium és Franciaország bocsátott ki európai elfogatóparancsot.
A gyanú szerint a francia állampolgárságú nőt bűnszervezetben való részvétel és terrorizmus miatt, a belga állampolgárságút terrorizmus elkövetése miatt körözik. A terhükre rótt bűncselekmények miatt kiszabható szabadságvesztés büntetési tételének felső határa mindegyik tagállamban legalább 10 év - ismertette a törvényszék.
A bíróság tájékoztatása arra is kitért, hogy a Schengeni Információs Rendszer adatai alapján a két nő Szíriába akart eljutni, valószínűleg azzal a szándékkal, hogy az Iszlám Állam nevű terrorista szervezethez csatlakozzanak. Mindkettőjük eltűnését a családjuk jelentette be.
A két nőt a Szegedi Rendőrkapitányság vette őrizetbe január 12-én, velük szemben Magyarországon nincs folyamatban büntető eljárás.
A két nő a tárgyaláson úgy nyilatkozott, hogy beleegyeznek az átadási eljárásba.
A bíróság végzése szerint az átadási letartóztatás a terhelt átadásáig, de legkésőbb a végzés jogerőre emelkedésétől számított 10 napig tart. Amennyiben az európai elfogatóparancsot kibocsátó tagállamok illetékes hatóságai 2017. január 23-ig nem veszik át a terhelteket, akkor szabadlábra kell helyezni őket.
A bíróság a tárgyaláson arról is nyilatkoztatta a két nőt, hogy kérik-e a nemzetközi jog által biztosított jogvédelem, a specialitás alkalmazását. Erről a jogról a terheltek a tárgyaláson nem mondtak le, ezért a bíróság elrendelte a specialitás szabályának alkalmazását. Ez azt jelenti, hogy velük szemben az elfogatóparancsban szereplő bűncselekményeken kívül nem indítható és nem folytatható egyéb büntetőeljárás, azaz az átadott személyekkel szemben az átadásuk előtt elkövetett, az átadásuk alapjául szolgáló bűncselekménytől különböző egyéb bűncselekmény miatt nem indítható az átvevő országban büntetőeljárás, nem ítélhetők el, és egyéb módon sem foszthatók meg a szabadságuktól.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Huber Krisztián múlt pénteken tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a röszkei autópálya-határátkelőhelyen jelentkezett kilépésre egy Bécsből Szófiába tartó busz utasaként csütörtök éjjel a 18 éves belga és egy 19 éves francia állampolgárságú nő.
Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója ugyancsak múlt pénteken az M1 aktuális csatorna délutáni műsorában azt mondta, a nők Szófián keresztül Damaszkuszba, az Iszlám Államhoz akartak eljutni. Az egyik nő hamis útlevelet adott át ellenőrzésre, azonban lebuktak.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 19. 15:28, csütörtök | Belföld
Árvíz - OVF: megkezdődött a Duna tetőzése a Szigetköznél
2024. Szeptember 19. 06:00, csütörtök | Belföld
Árvíz - Orbán Viktor: megkezdődött a védekezés legnehezebb szakasza
Megkezdődött az árvízi védekezés legkomolyabb és legnehezebb szakasza, ami a számítások szerint jövő hét csütörtökig tart
2024. Szeptember 19. 06:00, csütörtök | Belföld
Árvíz - OVF-szóvivő: kisebb lesz az árvíz, mint 2013-ban
A becslések szerint a maximális vízszint 40 centiméterrel alacsonyabb lesz, mint a 2013-as nagy árvíz idején Budapestnél, illetve a város feletti folyószakaszokon -
2024. Szeptember 18. 06:00, szerda | Belföld
Hirado.hu: ismét meghívta a közmédia Orbán Balázst és Magyar Pétert vitára
Ismét meghívta Orbán Balázst, a miniszterelnök politikai igazgatóját és Magyar Pétert, a Tisza Párt elnökét az M1 aktuális csatorna és a hirado.hu közös csütörtök esti hírháttér műsora, a 48 perc szerkesztősége vitára - írta a h