Hírek
2011. December 04. 14:25, vasárnap |
Kék hírek
Forrás: mno.hu/MTI
Elkapták a vak férfi támadóját
Elfogták és letartóztatták azt a férfit, aki néhány nappal ezelőtt a főváros II. kerületében megpróbálta ellopni egy vak férfi pénztárcáját, majd életveszélyesen megsebesítette őt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztálya a Police.hu oldalon vasárnap megjelent közleményében felidézte: a tettes november 22-én egy Margit körúti lépcsőházban próbálta meg kilopni a 31 éves, fogyatékkal élő férfi zsebéből a pénztárcáját. A sértett azonban ellenállt, és fehér botjával többször is támadója felé sújtott, aki ezután megszúrta őt egy késsel, életveszélyes sérülést okozva ezzel, majd elmenekült a helyszínről.
A BRFK nyomozói azonnal megkezdték az adatgyűjtést, munkájukat állampolgári bejelentések, valamint térfigyelő kamerák felvételei is segítették. Rövid időn belül kiderült, hogy egy elsősorban zseblopásra „szakosodott” fiatal férfit kell megtalálniuk. Nyolc nappal a történtek után egy akció során a Nyugati téri aluljáróban felismerték a keresett férfit, akit elfogtak, előállítottak, majd gyanúsítottként kihallgatták őt –- közölte a rendőrség, hozzátéve, hogy a 28 éves, külföldi Sz. Laszlo Remus beismerő vallomást tett.
A BRFK kezdeményezte a Fővárosi Főügyészségen a gyanúsított előzetes letartóztatását, ennek a bíróság helyt adott.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 19. 08:08, csütörtök | Kék hírek
Élőben követték a biztonsági kamerán, így kapták el a kerékpártolvajt - Videó
Összesen kilenc bringát vitt el a tolvaj.
2024. Szeptember 19. 06:00, csütörtök | Kék hírek
Kétszázmilliós adócsalás miatt emeltek vádat több ember ellen a gyógycipős ügyben
2024. Szeptember 10. 07:50, kedd | Kék hírek
Döbbenet, miket csinálnak egyesek a magyar autópályákon - Videó
Életveszélyes tolatások kerültek be az autópályákat fenntartó MKIF Zrt. legújabb összeállításába.
2024. Szeptember 05. 07:35, csütörtök | Kék hírek
A budapesti reptéren fogta el az NNI a québeci gyilkost
A budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren fogták el azt az algériai-kanadai–magyar hármas állampolgárságú férfit, akit Kanadában gyilkosságért életfogytiglanra ítéltek, de májusban megszökött a börtönből; azóta keresték a hatóságok