Hírek
2022. December 15. 08:37, csütörtök |
Belföld
Forrás: Ügyészség
Családi vállalkozásban futtattak lányokat, súlyosan bántalmazták őket
Az elkövetők a vádirat szerint a 2013-tól 2020 májusáig terjedő időszakban 45 sértett prostitúciós tevékenységét használták ki, amelyből legkevesebb 581 millió forint bevételük származott.
A Békés Megyei Főügyészség bűnszervezetben elkövetett emberkereskedelem bűntette miatt emelt vádat 5 fivér és 3 fiúgyermekük, további hozzájuk köthető 8 személy ellen, akik 2013 és 2020 májusa között prostituáltak kizsákmányolására létrehozott bűnszervezet működtetéséből tartották el magukat.
A vádirat szerint az 5 sarkadi testvér 2013-ban Berlinben kezdett el prostituáltakat foglalkoztatni. A férfiak a prostituáltak nehéz anyagi körülményeit, iskolázatlanságukat használták fel a beszervezésre, és több alkalommal szerelmet ígérve, őket gazdaságilag és érzelmileg függő helyzetbe hozva, sok esetben megtévesztéssel hálózták be.
A sértettek bevételének elvételével jelentős vagyonra tettek szert a testvérek, ezért annak növelése érdekében 2018-tól kiterjesztették a tevékenységüket, abba többeket is bevontak, bűnszervezetként működtek. Tevékenységükhöz csatlakozott 3 fiúgyermekük, és további 8, hozzájuk rokoni, közeli ismerősi szállal kötődő személy. A testvérek megszervezték és irányították a bűnszervezet működését, míg a további elkövetők végrehajtották utasításaikat, így a sértetteket beszervezték, szállították, elszállásolták, tevékenységüket felügyelték, tőlük a prostitúcióból származó bevételt elvették.
A vádlottak az illegális bevétel megszerzése, növelése, valamint annak érdekében, hogy a sértettek ne fedjék fel mások előtt a bűnszervezet működését, nem válogattak a módszerekben: a sértettek és családjaik élet elleni, esetenként megcsonkítással, megöléssel történő fenyegetése, megalázásuk, így egyebek mellett a sértett fejének kutyavizeletbe, felmosóvízbe történő nyomása, a durva bántalmazások, a félelemben tartás állandó volt. A sértetteknek a szoros felügyelet alól menekülési lehetőségük nem volt.
Az elkövetők a vádirat szerint a 2013-tól 2020 májusáig terjedő időszakban 45 sértett prostitúciós tevékenységét használták ki, amelyből legkevesebb 581 millió forint bevételük származott.
Fotó: Pixabay
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 21. 09:04, szombat | Belföld
637 200 forint volt a bruttó átlagbér októberben
Októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 637 200 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 900 forint volt.
2024. December 21. 09:02, szombat | Belföld
Orbán Viktor üdvözölte Románia schengeni csatlakozását
Mi, magyarok már régóta abban voltunk érdekeltek, hogy Románia velünk a schengeni övezetben legyen és velünk együtt élvezze annak az előnyeit.
2024. December 21. 08:52, szombat | Belföld
Szijjártó Péter szerint általános érzés a rettegés az európai adventi vásárokban
Elképesztő és elfogadhatatlan is, hogy ma Európában már általános érzés lett a rettegés a karácsonyi vásárokba látogatók körében - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.
2024. December 20. 07:53, péntek | Belföld
OGY - A jövő évi költségvetésről dönt a parlament
Magyarország 2025-ös központi költségvetéséről dönt az Országgyűlés pénteken, idei ülésezésének várhatóan utolsó napján.